SMINKTANÁCSADÁS
Hogyan képzeljük el a dr. Hauschka sminktanácsadást?
Miután a vendég kényelmesen elhelyezkedett, pár szót váltunk, miközben igyekszem ráhangolódni az
egyéniségére, valamint felmérem a bőre állapotát, és ennek megfelelően kap egy alap ápolást.
– Első lépés az arctisztítás, melynek során az utcai szennyeződéseket letisztítom, majd ha úgy
találom, hogy száraz – vízhiányos – akkor nappali krémmel ápolom a bőrt, ezáltal könnyítve a
sminkszerek felvitelét.
– A megfelelő színű alapozót használva egyenletesebbé teszem a bőrfelületet. Mivel a
Haushcka alapozó egy organikus készítmény, ezért képes együtt mozogni a bőrrel; az alapozó
teljesen natúr, bio alapanyagai teszik lehetővé, hogy együtt éljen a vendég bőrével, elkerülve
a kellemetlen maszk hatást.
– A selyempúder fixálja az alapozót és mattosítja az arcot, hogy ne legyen fényes.
– Ezután kerül sor a tényleges sminkelésre. A szemceruza és a szemhéjpúder után jön a
szemöldök finom kiemelése, majd az arcpirosító (mely az arccsontot hivatott kiemelni), és a
szemspirál használata (mely a pillákat hangsúlyozza).
– A szájfestés is az arc szépségének a kiemelésére szolgál, a száj természetes vonalainak
kihangsúlyozása által: a szájkontúr, a rúzs, illetve a szájfény segítségével.
Az empátián alapuló kapcsolódás, a teljes ráhangolódás következtében képes vagyok a vendégem
egyéniségének megfelelő sminkszereket és festésmódot alkalmazni, mivel látom és érzem, hogy mire
van éppen szüksége, mennyire erős vonalakat kell húznom, ill. hogy milyenfajta sminket bír el az
egyénisége. Egy erőteljesebb karakter, egy kolerikus alkat például viselhet erősebb, hangsúlyosabb
sminket, míg egy introvertáltabb típusnak a lágyabb, természetesebb sminkelés tükrözi jobban a
belső harmóniáját, szépségét.
A tanácsadás úgy zajlik, hogy először csak az arc egyik felét festem ki, és így mutatom meg lépésről
lépésre az ecsetvonások, vonalak közti különbséget, az árnyalatokban rejlő sokszínűséget, és a
sminkszerek helyes használata általi lehetőségek széles palettáját. Bemutatom például, amit a
tükörben együtt is megvizsgálunk, hogy a sminkszerek segítségével hogyan tudjuk optikailag kiemelni
a szemnek a szépségét.
A dr. Hauschka sminkszerek használata közben nem csak a metódussal, hanem a sorrenddel is
megismerkedik a vendég, valamint a színpaletta bemutatásával a színtipusának megfelelő, azzal
harmonizáló színárnyalatok rejtelmeiben is elmerülünk. Nagyon lényeges, hogy a vendég tisztába
kerüljön a színtipusával – tavasz/nyár/ősz/tél ill. hideg-meleg típusba tartozik-e – mert csak akkor
tudunk az egyéniségének és karakterének megfelelő színekkel dolgozni, és elérni a célunkat, azaz
kiemelni a nő egyéniségét és belső szépségét. A tükör segítségével együtt tapasztaljuk ki a vendég
számára legjobb és legtermészetesebb megoldást, azért, hogy tényleg jól tudja érezni magát a
bőrében, hiszen ezáltal lesz képes a saját belső ragyogását a világnak megmutatni, női minőségét és
belső varázsát hitelesen manifesztálni.