KLASSZIKUS KEZELÉS
A klasszikus kezelés – más néven teljes kezelés – egy olyan dr. Hauschka által kifejlesztett bőrápolási
módszer, amiben minden benne foglaltatik; a teljes emberi szervezetre jótékony hatással van, nem
csupán a bőrköpenyre.
A klasszikus kezelés folyamata:
– A kezelés legelején – az ismerkedés során –, arról kérdezem a vendéget, hogy mik a céljai,
mit szeretne elérni a bőrével kapcsolatban? Megbeszéljük, hogy milyen problémákkal
(betegségekkel, allergiával stb.) küzd és hogy hol tart az egészségtudatosabb életmód
megvalósítása terén (étrend, mozgás, elegendő folyadékbevitel, ill. pihenés stb.)? Ennek
megfelelően tudjuk kitűzni a közös célokat, és hogy miben tudok segíteni a bőrével
kapcsolatban, vagy milyen más jellegű segítséget tudok javasolni a bőrproblémák lelki
hátterének feltárására, hiszen érdemi változást csak a testi és lelki okok együttes
megoldásával tudunk elérni.
– A megérkezést a dr. Hauschka kezelés hangulatába egy illatos zsályás lábfürdő segíti.
Általában megbeszélünk egy témát, hogy mit szeretne a kezeléssel elérni, mely életterületen
lenne szüksége elmozdulásra, változásra. Ez azért fontos, mert az ellazulás segíti, hogy a
vendég válaszokat, kulcsokat kapjon a nehézségeire. A mai rohanó, zajos világgal ellentétben
– ahol mindenki csak menekül önmaga elől –, a kezelés alatt jelenlévő csendben igazi
megoldások, felismerések születhetnek az ember szívében.
– Miután a vendég kényelmesen elhelyezkedik az ágyon, kezdődhetnek a bedörzsölések.
Először a lábfejét kezdem kezelni (lábbedörzsölés rozmaringos lábvízzel, és fitness
lábkrémmel), majd a fejgörgetés, hajkihúzás, hajsimítás következik, valamint a karok
nyújtása, a lapocka kilazítás, és a karok bedörzsölése, rózsabalzsammal, végül a kezek
bedörzsölése Hauschka kézkrémmel.
– A következő fázis meleg, illóolajos borogatásai – melyek az arcra és a dekoltázsra kerülnek –
szintén az ellazulást segítik.
– Ezután következik az arc letisztítása. A tisztító tej és a tisztító krém a sminkmaradványokat,
és a bőr felületén található szennyeződéseket távolítja el, míg a mélytisztító kozmetikumok a
mélyebb rétegeket célozzák meg. Végül a rózsatonikot használom, mely erősíti a bőrben az
anyagcserét.
– A gyógynövényes gőz az arc felpuhítására szolgál. Előtte a szemre szemránc krém, az ajkakra
pedig ajakápoló kerül, hogy védjük a gőztől és ápoljuk ezeket a területeket is.
– A bőr teljes tisztulásához szükség van még a kézzel való kitisztításra is, hogy megfelelő
legyen a bőrlégzés, és utána a kozmetikumok jobban fel tudjanak szívódni, segítve ezáltal a
bőr regenerálódását, és a szükséges öngyógyító folyamatok aktivizálását.
– A nyirokstimuláció a kezelés szíve. A finom ecset- és kézmozdulatok segítik a méreganyagok
távozását a nyirokhajszálerekből. Ezalatt az idő alatt tud a legmélyebben ellazulni a vendég.
A kezem általi leheletfinom impulzusok – a lélegző kézmozdulatok – támogatják a
folyadékáramlást, valamint a szervezet éteri áramlásait hivatottak rendezni. A mozdulatok
mind nagyon lágyak, szelídek, inkább simogatóak; olyan finomak, mint egy enyhe szellő,
ritmusuk a légzéshez hasonlatos. Az ilyesfajta mozdulatok képesek arra, hogy a test
öngyógyító, éteri erőit aktivizálják.
– Az ampulla használata által is olyan impulzusokat kap a bőr, melynek hatására képessé válik
a saját működését aktivizálni, ill. helyreállítani. A bőrnek ugyanis nincs szüksége kívülről
származó, erős hatóanyagok bevitelére ahhoz, hogy egészségét helyreállítsa és fenntartsa,
mivel olyan saját öngyógyító erőkkel rendelkezik, amiket a dr. Hauschka féle ampulla
impulzusaival aktivizálni tudunk.
– A bőrállapotnak megfelelő pakolás – rózsa, revitalizáló maszk – ideje alatt történik a
dekoltázsmasszázs.
– Ezután a nyakhoz fenyő illóolajos borogatás kerül, majd az arc kap egy bizonyos ritmusban
váltott, hideg-meleg vizes borogatást.
– A nappali ápolás során a napszaknak megfelelő tonikot, ill. krémet helyezek az arcra.
– A kezelés befejező mozdulata – a komplex izomfeszítés –, a talpra mért finom nyomás által
ébresztem fel a vendéget, segítve az idilli állapotból való visszaérkezését a jelenbe.
– Végül a vendég bőrtípusához ajánlok otthoni ápoláshoz termékeket, vagy adott esetben a
tisztulást segítő méregtelenítő kúrákat, ill. az önismereti, lelki munkához gyakorlatokat (pl.
pozitív megerősítések használata).